Ezüst ékszerek az ókorban VI.

Az ókori bizánc

Ebből a korból származó sok ezüst az ötféle hivatalos fémjelzés egyikét viseli, bár sem a céljuk, sem az alkalmazott eljárási mechanizmus nem ismert teljesen. Nincs észrevehető különbség a jelzéssel ellátott vagy a jelzetlen ezüst között, és nem lehet tudni azt sem, hogy a jelzések a konstantinápolyi, vagy esetleg a helyi pénzverdékben kerültek-e rá. A liturgikus ezüst nagy szerepet játszik a történelmi forrásokban, de a fennmaradt ezüsttárgyakban is. Az ezüsttárgyak elsősorban a falusi egyházaktól származnak. A válaszfalakat, az oltárokat és a feléjük boruló cibóriumokat, az ajtókat és a trónusokat ezüsttel borították. A gyakorlat ma is tovább él az ortodox templomok ikonjai formájában, általában fémmel borítják be őket. Az első ismert keresztény ezüstgyűjtemény a 4. századból, Water Newton-ból való, és dísztáblát, kelyheket, kancsókat, kétfülű kupát és egy szitát tartalmaz.

Az észak-szíriai Kaper Koraon faluból származó templomi ezüst egy kincsleletben őrződött meg, amelyet nemrég rekonstruáltak. Négy vagy öt tekintélyes család tagjai 540 és 640 között több mint 50 tárgyat ajándékoztak a Szent Szergiosz templomnak: kelyheket, patenákat, kereszteket, kanalakat, szitákat, dísztáblákat, valamint egy merőkanalat és egy tükröt. A patenákat kalapálással alakították kit, a minta hátoldaláról domborították, az előoldalon fényezték, aztán fóliával aranyozták. A feliratok niellóban a karimán jelennek meg. A kehely alakja azonos a kincsben meglévőkével: hagymaszerű csésze, magas, kúpos száron és a kettő között gomb van. A kelyheken a perem alatt véstek be feliratot. Ez lett az eucharisztikus kelyhek szokásos alakja.

A brit-szigetek

Nagyon kevés angolszász nemesfémmunka maradt fenn. Rendkívül érdekes, hogy a korabeli beszámolók azt a benyomást keltik, hogy az angol templomokat és a magánházakat valósággal elárasztotta az arany és az ezüst. Egy 12. századi leírás szerint a Szent Cuthbert koporsójában talált kehely csészéje ónixból, oroszlánt formázó talpa pedig a legtisztább színaranyból készült. Yorkban pedig az oltárokat arannyal, ezüsttel és drágakövekkel borították. Míg Elyben a Szent Szűz aranyból, ezüstből és drágakövekből készült képmásai méretei miatt felbecsülhetetlen, és embermagasságú trónon ült.

Angliát a gazdag zsákmány reményében folyamatosan támadták a dánok. 1066-ban a normann kalandorok birtokába kerültek azok az ezüst- és aranyedények, amelynek tömegét és szépségét alig lehet elhinni.

Írország hasonlóképp gazdag kora középkori anyagi kultúrával dicsekedhetett, és gazdagságát éppúgy irigyelték a skandinávok. A portyázó vikingektől való félelemnek köszönhető, hogy az ardaghi és és a derrynaflani kincsek ékszerei és ezüstjei fennmaradtak. Az utóbbit Tipperary megye egy fontos kolostora mellett fedezték fel, benne egy hatalmas áldozókehellyel, egy ezüstpatenával, a hozzá tartozó állvánnyal és egy ezüstlemez-berakásos bronzszitával. A kehely a maga nemében páratlan: pereme alatt, fülein és a talpa körül bonyolult, arany filigrán- és borostyánlemez-díszítéssel.

A korai iszlám

A nemesfémek és az alkoholfogyasztás közötti szoros képzettársítás nyomán számos iszlám társadalomban tiltottak az aranyat és az ezüstöt. Az arisztokrácia köreiben – különösen Iránban – viszont kedvelték a bort, ami arany- és ezüstedények előállítását eredményezték.

Forrás: Sotheby’s Enciklopédia – Az ezüst, szerk.: Charles Truman, Park Könyvkiadó, Budapest, 1999.